Az ember ritkán fér el egyetlen szakmai megnevezésben.
A munkám az elmúlt években egyre inkább ugyanannak a kérdésnek a különböző oldalai köré rendeződött: hogyan értelmezzük azt, ami a testünkben, a kapcsolatainkban és önmagunkkal történik, és hogyan lesz ezekből az értelmezésekből az az én, amelyet valóságosnak érzünk.
A test, az én, a szexualitás és a kapcsolat számomra nem négy külön téma. Ugyanannak az emberi működésnek más-más nézőpontjai.
Nem az érdekel, mi a „hiba”, hanem hogy mi történik.
Pszichológusként és szexológusként hosszú ideig elsősorban egyéni és párkapcsolati munkában találkoztam ezekkel a kérdésekkel. A szorongással, a kimerüléssel, a vágy változásaival, a szexuális nehézségekkel vagy a párkapcsolati konfliktusokkal azonban újra és újra ugyanoda jutottam: önmagában egyik jelenség sem mondja meg, mit jelent az adott ember életében.
Ugyanaz a testi állapot lehet valakinek egyszerű fáradtság, másnak fenyegető jel, egy harmadik ember számára pedig annak bizonyítéka, hogy alkalmatlan valamire. Egy kapcsolatban a vágy hiánya lehet átmeneti állapot, de válhat olyan történet alapjává is, amelyben az egyik fél már azt hallja ki belőle, hogy nem kívánják, nem szeretik, vagy valami végleg elromlott.
Ezért a munkámban egyre kevésbé a címkék, és egyre inkább a folyamatok érdekelnek: miből milyen következtetést vonunk le, hogyan rögzülnek ezek a következtetések, és mi tartja fenn őket akkor is, amikor már magunk is látjuk, hogy nem feltétlenül szolgálnak bennünket.
A könyvekben van hely végiggondolni egy kérdést.
Az írás számomra nem a tanácsadói munka mellékterméke lett, hanem önálló gondolkodási forma. Egy könyvben nem kell néhány perc alatt megoldást ígérni, és nem kell egy összetett jelenséget egyetlen magyarázatra szűkíteni. Lehet megmutatni azt is, hol bizonytalan a tudásunk, hol tévesztjük össze a tapasztalatot az értelmezésével, és mit nem magyaráz meg egy elsőre meggyőző történet.
A megtestesült én ennek a gondolkodásnak az egyik összefoglalása. Azt vizsgálom benne, hogyan vesz részt a test abban, ahogyan önmagunkat és a világot értelmezzük, és miért nem feltétlenül elég a belátás ahhoz, hogy másképp is tudjunk működni.
Korábbi könyvem, A párkapcsolati konfliktuskezelés kézikönyve más területről indult, de valójában ugyanennek a kérdésnek egy kapcsolati változatát járta körül: hogyan lesz két ember reakcióiból olyan közös folyamat, amelyben idővel mindketten egyre kevesebb választási lehetőséget érzékelnek.
A megtestesült én
Test, szorongás, kimerülés, önértelmezés — és az a kérdés, hogyan válhat egy testi állapot önmagunkról szóló bizonyítékká.
A párkapcsolati konfliktuskezelés kézikönyve
Kapcsolati körfolyamatok, sérülések, javítás és konfliktuskezelés: nem két különálló ember hibáit, hanem a közöttük kialakuló működést helyezve a középpontba.
Az intuíció akkor válik érdekessé, amikor ellenőrizhető állítássá lehet tenni.
A kutatás felé részben azért fordultam, mert a szakmai gyakorlatban sok olyan magyarázattal találkoztam, amely jól hangzik, de ritkán tesszük fel róla a következő kérdést: valóban ezt mutatják az adatok? Különösen az imposztorjelenség, az énértelmezés és a testi állapotok kapcsolata érdekel.
Itt is ugyanaz a megkülönböztetés fontos számomra: nem pusztán az, hogy valaki szorong-e vagy erős testi mobilizációt él-e át, hanem hogy ebből milyen következtetést von le a saját kompetenciájára nézve. Ezt a feltevést empirikusan vizsgálható mechanizmusként kezelem, nem kész magyarázatként.
Kompetencia és bizonytalanság
Mi tartja fenn azt az élményt, hogy a teljesítmény ellenére sem érezzük sajátunknak a kompetenciát?
Mit bizonyít egy élmény?
Hogyan válik egy pillanatnyi tapasztalat önmagunkról szóló, tartósabb következtetéssé?
A test mint információ
Mikor és hogyan használjuk fel a testi mobilizációt saját alkalmasságunk vagy elégtelenségünk jeleként?
Az írás mellett beszélgetésekben és előadásokban gondolkodom tovább.
A Szexkultúra több mint százötven epizódja számomra nem egyszerűen egy podcastarchívum. Hosszú beszélgetések sorozata szexualitásról, kapcsolatokról, kultúráról és arról, hogyan próbáljuk megérteni a saját működésünket. Az Intim Tóra és más műsorok ugyanezt a nyilvános gondolkodást folytatják más formában.
Az előadásokon sem kész recepteket szeretnék átadni. Inkább olyan keretet, amelyben egy ismerős problémára pontosabban lehet ránézni: mi történik a testtel, hogyan lesz ebből jelentés, hogyan kapcsolódik ehhez a másik ember, és hol jelenhet meg újra valódi választási lehetőség.
Van egy másik munkamódom is: közel menni a dolgokhoz.
Kisszékelyben helytörténeti forrásokat kutatok, régi anyakönyveket és dokumentumokat olvasok, helytörténeti előadásokat tartok, és közösségi faragókörben dolgozom. Ezek első pillantásra messze esnek a szexualitástól, a pszichológiától vagy az imposztorjelenségtől, számomra mégsem idegen területek.
A közös pont a figyelem módja. Egy régi kézírásnál, egy darab fánál vagy egy emberi történetnél is könnyű túl gyorsan meglátni azt, amit eleve látni szeretnénk. Engem inkább az érdekel, mi marad, ha ezt a gyors bizonyosságot egy időre félretesszük, és alaposabban megnézzük azt, ami ténylegesen előttünk van.
szerző · előadó · kutató · szexológus
Ma ez a négy megnevezés írja le legjobban, mivel szeretnék foglalkozni. Írni, kutatni és beszélni azokról a kérdésekről, amelyek a test, az én, a szexualitás és a kapcsolatok határterületén jelennek meg — úgy, hogy közben a bizonyosságnál fontosabb maradjon a pontosság.